Üdvözöljük Erzsébetváros Nonprofit Kft. oldalán!





Igazgatói köszöntő
Városüzemeltetési igazgatóságunk Budapest Erzsébetváros Önkormányzatának megbízásából, közfeladat-ellátási szerződésben rögzített feladatokat végez Budapest VII.kerületében. A részletezett köztisztasági és települési környezet tisztasággal kapcsolatos, zöldfelületek fenntartásával, fejlesztésével kapcsolatos, illetve karbantartással és egyéb városüzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat közel 170 fős alkalmazott létszámmal látjuk el.
A közfeladatok végrehajtásakor társaságunk, mint szakcég, magas színvonalú szolgáltatással, a transzparens működésének biztosításával, hozzájárul a kerületben élők, az itt dolgozók, továbbá a turisztikai célzattal idelátogatók számára egy élhetőbb, a városkép értékeit megőrző, komfortos környezet kialakításához-fenntartásához.
Minden nap a tisztább és zöldebb Erzsébetvárosért dolgozunk!
Nagy Zoltán, Városüzemeltetési igazgató

Környezetvédelem
Képzett szakember gárda
Olyan képzett és tapasztalt munkatársak alkalmazása, akik képesek valamennyi összetett feladat ellátására, hogy a Társaság hatékonyan tudja segíteni, gyorsítani.
Folyamatos technológiai fejlődés, innováció
A Társaság céljai között szerepel az új technológiák, irányvonalak megismerése, ezért lehetőséget biztosít munkatársaink a szakmai felkészültség karbantartására, új lehetőségek megismerésére és alkalmazására. A személyi feltételeken túl, a Társaság a modernebb technikai eszközök beszerzését is kiemelt célként kezeli.
A kommunikáció kiemelt fontosságú kezelése
A Társaság fokozott figyelmet fordít a kommunikációra, az elvégzett feladatok megfelelő dokumentálására, prezentálására.